Fjällräven Polar 2018 - Stockholm

A szavazás megnyerése jelentette a belépőt arra, amiről már akkor sejtettem, hogy nagyon meghatározó élmény lesz.

Szinte azonnal meg is hívtak mindannyiunkat egy olyan Facebook csoportba, ahol a korábbi évek résztvevői a tagok csupán. A Polar Család. Rögtön úgy is érezhettük, hogy tagjai lettünk ennek a különleges, de igen szűk csoportnak, ami nagyon jól eső érzés volt és előre vetítette, hogy mi vár ránk. Ezzel együtt létrehoztuk a mi saját csoportunkat (illetve csoportos csevegésünket, ami a mai napig, a nap 24 órájában zajlik), ahol az elkövetkező hónapokban folyt a tervezgetés és egymás megismerése. A résztvevők az USA-ból, Angliából, Dániából, Ausztráliából, Taiwan-ról, Koreából, Kirgizisztánból, Szerbiából, Indiából, Malajziából, Finnországból, Görögországból, Magyarországról (ketten, Kittyvel), Portugáliából, Németországból, Svédországból nyerték el a lehetőséget, így igen színes társaságot alkottunk, és együtt izgultunk az utazásig hátralévő közel 4 hónapban.

20180407_103604.jpg

A társaság nagyobbik része a túra hivatalos kezdete (április 9.) előtt (7-én) érkezett Stockholmba, ahol aztán 2 napot töltöttünk a város és egymás közelebbi megismerésével.

Stockholm Európa leggyorsabban fejlődő városa. Egy közelmúltban készített nagy tanulmány, melyben a világ 27 gazdaságilag igen fejlett városát hasonlították össze, megállapította, hogy szellemi tőke és innováció, vállalkozói környezet, egészségügy és biztonság szempontjából Stockholm az első helyen áll.

Az életminőség kivételesen jó. A világ legrégebbi művészeti kiállítása a stockholmi metrórendszerben található (a metrórendszer falain található festmények, mozaikok, szobrok, bevésések, amit több, mint 150 különböző művész készített). A város természeti szépségei miatt már az is élmény, ha csak sétálunk, vagy biciklizünk a városban. 760km bicikliút van a városban, ami 14 szigeten épült, amit 57 híd köt össze. A város 1/3-a parkokból és zöldterületekből, egy másik harmada pedig vízi utakból áll. A víz a városban (a szigetek között) olyan tiszta, hogy inni lehet belőle.

Svédországban a háztartási hulladék 99%-a újrahasznosításra kerül, a levegőminőség pedig, 25 európai nagyváros közül, egyedül itt érte el a WHO ajánlásokat (egy átlagos városban is duplája, a legrosszabban pedig 4x-ese volt a légszennyezettség), azaz csak az a tény, hogy valaki itt él, 2 évvel növeli meg az várható élettartamát. 2010-ben Európa "Zöld fővárosának" választották Stocholmot, ami így először érte el ezt a címet a világon.

Az előre lefoglalt szállásunk a STF Vandrarhem af Chapman & Skeppsholmen nevű kis szálloda volt, ahol egy nagy, közös "szobában" laktunk.

20180407_152052.jpg

Kis csoportokban érkeztünk, hiszen mindenki picit más időpontban érkezett. Már az első találkozáskor úgy köszöntött mindenki mindenkit, mintha külhonba szakadt, régen látott családtagok találkoznának sok év után újra...

20180407_164539.jpg

Stockholm gyönyörű, Londonhoz képest egy rendkívül tiszta, nem zsúfolt, barátságos város, szép emberekkel, rengeteg látnivalóval. Igaz, hogy csak 2 napot töltöttünk ott, de még egy dolog már akkor világossá vált számomra, mégpedig az, hogy a svédek imádják a finom, egészséges ételeket.

A legkisebb sarki üzlet is tömve volt jobbnál-jobb ételekkel, olyan választékban, amivel itt Londonban (de Budapesten sem) igazán találkoztam még egy "bioboltban" sem. Az éttermekben, szállodában is, de még a Vasa múzeum éttermében is csupa egészséges, finom étel volt kapható. Már ezért érdemes Stockholmba látogatni...

 

 A helyzetet jól jellemzi, hogy az esti kis "csapatépítő tréningjeinken", még egy karaoke bárban is nagyjából ez volt a menü:

Apropó, karaoke bár:

Kitty és Jorden

Én nem annyira vagyok énekes típus...

A 2 nap nagyjából városnézéssel, evéssel ivással telt.

A város rengeteg szigetből áll, így a kompok használata nagyban megkönnyíti a közlekedést.

Én személy szerint nagyon beleszerettem Stockholmba, ahova már nagyon régen szerettem volna eljutni. Természetesen az, hogy ilyen kivételes társasággal, ilyen körülmények között sikerült mindez, még inkább emelte az alkalom fényét.

2 kalandos nap után másnap reggel keződött az igazi kaland...erről hamarosan! :)